2016. szeptember 27., kedd

Megérzések

Valószínűleg mindannyiunk életében volt rá példa, hogy megéreztük ha hozzánk közelálló emberrel, családtagunkkal, barátunkkal történt valami, vagy akár  többeket érintő esemény kimenetelét éreztük meg jó előre. Úgy vélem nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a fajta érzékelést,  akár az életünket is megmentheti. A megérzés adhat egy megerősítést, egy utolsó lökést bizonyos döntések meghozatalában akár szakmai, akár a magánélettel kapcsolatban. Ami a legfontosabb, hogy tanuljunk meg bízni a belső hangban.



Judith Orloff egy diplomás pszichiáter, aki az egzakt tudományok mellett a megérzéseket és a spiritualitást is próbálja bekapcsolni problémamegoldás közben. Minderről több könyvet is írt, amik közül a Pozitív energia bestseller lett.Eszerint vannak olyan jelek az ember életében, amik mellett nem szabad elmenni, hanem hallgatni kell rájuk, hogy a kapcsolatainkon, érzelmi életünkön javítani tudjunk. A doktornő van olyan bölcs, hogy az egyes jeleknek, megérzéseknek nem próbál valami konkrét jelentést adni, csak útbaigazít. Nézzünk tehát öt dolgot, amik jelentéktelennek tűnhetnek, de szerinte fontosabbak, mint gondolnánk.

Érezz együtt önmagaddal

Valójában kinek és miért fontos a megbocsátás

Harc az energiáért

Mit választasz, a múlt emlékeit vagy a jövő lehetőságeit?

Reggeli frekvenciaemelő gyakorlat

Összhang

Gondolat,érzés,érzelem,szándék

Népszerű bejegyzések

Önismereti és pszichológiai tesztek

Feliratkozom a Hírlevélre (Részletes adatvédelmi szabályzat a főoldal menüjében található)

Szeretnék elsőként értesülni a legfrissebb bejegyzésekről és aktuális eseményekről. Ezzel a feliratkozással elfogadom az adatvédelmi szabályzatban foglaltakat.

* indicates required