2013. október 30., szerda

Önértékelés és gyász


Mi köze van a súlyos veszteségnek, a gyásznak az önértékeléshez? Az önértékelés erőt ad, akkor is, ha a minket ért tragédiában nincs szerepünk, nem rajtunk múlott sem a bekövetkezte, sem az nem múlik rajtunk, hogy elkerüljük a csapást. Az múlik rajtunk, hogy a gyászban hogyan vagyunk képesek élni, és haladni. A magas önértékelésű ember a gyászból is könnyebben tud kijönni, eljutni az elfogadásig, és bizalommal élni az életét.

2013. szeptember 23., hétfő

A boldogsághoz vezető út

A megbocsátás a boldogsághoz vezető út, a fájdalom és szenvedés megszüntetésének leggyorsabb útja. Így érthetővé válik , hogy saját boldogságunkért csak is mi vagyunk felelősek, nem okolhatunk senkit és semmit boldogtalanságunkért.




Nyilván, életünk során sokunkat megaláztak, megsértettek, félrevezettek, cserbenhagytak, becsaptak vagy akár kihasználtak olyan emberek, akikről úgy éreztük, szükségünk lett volna rá, hogy bízhassunk bennük életünk egy bizonyos időszakában.  Kétségtelen, hogy nehéz megengesztelődni. Valószínűleg olyan személyről van szó, akit egyszer a szívünkbe fogadtunk, és megbíztunk benne. A fájdalom, csalódottság, becsapottság érzése és a sérelem, amely ért bennünket, igen mély lehet.

Mindazon által amit meg kell bocsátanunk másoknak, talán önmagunk legrejtettebb  része. 

Tudatosságod nevelő hatása

Tudatában lenni saját belső történéseinknek, tudatosnak lenni minden pillanatban bizony nem egyszerű, sokszor embert próbáló feladat. Mégis azt kell mondanom, ez az egyetlen járható út amin érdemes haladni, nem csak saját magunk de minden ember, legfőképpen az utánunk következő generációk érdekében is. 




Nézzük mit tanácsol Echart Tolle  arra vonatkozólag, hogyan tudunk segíteni gyermekeinknek, és másoknak  felülemelkedni  saját öntudatlanságukon.


2013. szeptember 20., péntek

Használd az ÁLDÁS jótékony erejét a mindennapokban!


A puszta szándékoddal képes vagy bármit és mindent felemelő         energiába meríteni.

Számtalan történelmi, vallási, népi hagyományokról szóló, elveszett világokból fennmaradt írásos és történelmi emlék szól arról, hogy az emberek életében folyamatosan jelen volt az áldás. Kísérte mindennapjaikat az asztalnál, a kapcsolataikban, a tevékenységeikben.

Megáldották az ételt, megszentelték a vizet, a bort, a házaikat, a gyermekeik jövendőjét, a fiatalok házasságát, a férj a feleséget és a feleség a férjet. A földműves a vetést és a termést, az iparos a gyárait.

Atlantisz aranykorában az emberek folytonosan isteni áldást adtak a barátjukra, rokonaikra, állatokra és növényekre. Ezért sugároztak ekkora nagy vitalitást magukból.

2013. szeptember 17., kedd

Szimbólumok a Fény erőitől

Mivel minden energia (képek,színek,hangok, gondolatok, érzések, mi magunk is, stb.), így egyszerű szimbólumokon keresztül is kaphatunk energiát és gyógyulhatunk általuk. Próbáljátok ki, tapasztaljátok meg a hatásukat.

2013. szeptember 11., szerda

HOGYAN VEGYÜNK FEL ÚJ SZOKÁSOKAT?

Amikor életmódot váltunk, elkerülhetetlen, hogy új szokásokat vegyünk fel - hiszen régi szokásaink vittek minket odáig, hogy muszáj legyen változtatnunk. Régi szokásaink azonban gyakran hosszú évek során alakultak ki, ezért nem várhatjuk, hogy egyik pillanatról a másikra megszabadulunk tőlünk és máris újakat alakítunk ki. Akinek eddig nem tartozott a mindennapjaihoz a mozgás, az hiába határozza el, hogy a mai naptól (igen, a mai naptól, nem holnaptól!) ez másképp lesz, az elején kemény munkát kell belefektetnie abba, hogy ez tényleg így is legyen, a siker pedig nem garantált.

2013. szeptember 9., hétfő

Beszéljünk a kreatívitásról

A kreatívitás fogalma :

A kreativitást az 50-es években Guilford kezdte el vizsgálni. „A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.”

Guilford szerint a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik. Összefoglalva a divergens gondolkodás megmutatkozik:

7 tipp az intuíciód fejlesztésére

1.   Figyelj az első gondolatra, és ne hessegesd el!

2.   Meditálj legalább naponta egyszer!

3.   Merülj bele valamibe teljesen, miközben csak arra koncentrálsz, amit éppen csinálsz! (pl. hobbi)

4.   Vedd észre, hogy te hogyan kapod az üzenetet! Vajon melyik az az érzékelésed, ami nagyon erősen működik? (hallod, látod, érzed, tudod)

5.   Írj az álmaidról naplót!

6.   Tégy fel egy kérdést magadban, és figyeld meg, hogy mi rá a válasz!

7.   Tégy fel egy kérdést magadban, és kezdj el csak úgy rajzolni, miközben a kérdésre gondolsz! Ugyanezt írással is megpróbálhatod, sőt azzal a kezeddel, amivel egyébként nem írsz. (Tehát jobb kezesek a bal kezükkel írjanak.)




Online bejelentkezés konzultációra : BEJELENTŐ ŰRLAP

2013. szeptember 3., kedd

Ego

Ebben a cikkben a Spirituális Tudomány segítségével definiáljuk az egót.

1. Az ego spirituális meghatározása

Spirituális nézőpontból az ego (aham) azt jelenti, hogy valaki önmagát különálló lénynek éli meg, Istentől és a többiektől elválasztva. Ennek oka a fizikai testtel való azonosulás és a szubtilis test különböző központjaiban lévő impressziók (benyomások, hatások, sanskār). Az ego meghatározza életünket, mert elhisszük, hogy létezésünk az 5 érzékszervre, elménkre és intellektusunkra korlátozódik és meggyőződésünkké válik, hogy egyéniségek vagyunk a tömegben.
A Spiritualitás Tudománya szerint igaz Önvalónk a Lelkünk, vagyis a bennünk lakozó Istenprincípium. Ennek tudatában és ehhez méltóan kellene élni a mindennapi életünket. Mivel mindannyiunkban ugyanaz az Isten lakik, spirituális szemszögből az egész Teremtés – Egy.

2013. augusztus 8., csütörtök

Az ego „magva” - Részlet Echart Tolle: Az új Föld című írásából

Ajánlom szeretettel a könyv teljes egészét elolvasásra, azoknak akik még nem jutottak hozzá némi ízelítő a könyvből kedvcsinálónak.







A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme. Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság. A gondolkodásodat, elméd tartalmát persze kondicionálja a múlt: a nevelésed, a kultúrád, a családi háttered stb.

2013. augusztus 2., péntek

Jó ha tudod :-)



- A jólét és egészség  természetes állapotod.

- Világod minden általad jónak tartott dologban bővelkedik, és könnyen hozzájuthatsz ehhez a bőséghez.

- Nem azért vagy itt a Földön, hogy létjogosultságodat és értékeidet bárkinek is bizonyítsd.

- Az örök fejlődés folyamatában haladsz, és azon belül éppen jó helyen vagy.

2013. július 26., péntek

Morfogenetikus mező és szabadenergia


Azt hiszed a hétköznapokban, hogy önálló gondolataid vannak, pedig csak rákapcsolódsz egy Veled egy frekvencián működő energiamezőre, amiből információid nyered. Minél magasabb rezgésű a mező amiből táplálkozol, - annál közelebb kerülsz a TEREMTÉS szintjéhez.


Az előttünk álló, nem mindennapi fejlődés átéléshez az utca emberének is meg kell értenie, hogyan működik az a „valami”, ami által a tényleges előrelépés rövidesen megtörténik. Ami által végre valóban változást láthatunk az emberi lét minőségében… ez a valami, ami véget vet a válságnak, a széthúzásnak, és egy korszakot befejező csúnya évek sorozatának. „Válság” van! Már szinte divat mondani. És tényleg az van. Az emberi tudat válsága zajlik, a polaritás, avagy dualizmus korának alkonya, annak is végnapjai. Ezért e káosz. De a romokból egy szépséges világ születik hamarosan. Egyre több kvantumfizikus figyelmét köti le: az úgynevezett Morfo-genetikus mező. Ennek meghatározása a következő:

Ego, Lélek

Az ego jelentése : elme

A külvilági életünk fontos,de a belső életünk még fontosabb,mert cselekedeteink tükrözik vissza gondolatainkat.A gondolataink pedig érzelmeinken alapúlnak,melyek valójában vágyainkat testesítik meg .Minden érzelmünk gyökere vágyból ered.Ha a vágy nem teljesül megjelenik a düh.Ha azonban kielégül akkor mohókká és önelégültté válhatunk.Létre jön az egó, az én,mely elválaszt a végtelenségtől,mely azon túl van.Beteljesül egy vágyunk (büszkék leszünk),miközben valaki más vágya nem teljesült be.A ragaszkodásunk megköt,mely attól fél ,hogy elveszítjük, amit megszereztünk,vagy nem fogjuk elérni azt,amire vágyunk.Ezek jelentik a hét forrást,mely négy alapösztönünk terméke.

Buddha élete



Amit én hirdetek az egyáltalán nem vallás, mert én nem anyagról, vagy szellemről, vagy Istenről beszélek. Azt sem kérem követőimtől, hogy higgyenek, keressék kegyeimet, imádkozzanak hozzám. Ez a világ tele van szenvedéssel, az élet gyötrelmes. Minden szenvedés oka a kínzó vágy, az önimádat, s függőség. Egyetlen gyógyír erre, a vágyak módszeres megsemmisítése. A Nirvána a tudat megvilágosodása, önmagunk kézbentartása, koncentráció és meditáció. Ez vezet a bölcsességhez.

Modosúlt tudatállapotok

 Tudatállapotok


Aki átélésből ismeri, tudja, hogy a lélek mélyére vagy magasságába szálláshoz különös lelkiállapot, módosult tudatállapot szükséges. Természetes, hogy más lelkiállapotban vagyunk, ha a megszokott, hétköznapi életünket éljük és másban, ha imádkozunk. Az átlagember három fõb tudatállapotot ismer: 

A Tudatalatti Tízparancsolata (Balogh Béla meditáció)


Soha ne feledd: minden gondolatodnak teremtő ereje van! Nem mindegy, mit gondolsz, nem mindegy, mit teremtesz. Kigyógyulhatsz minden betegségből, kilábalhatsz a szükségből, élhetsz sikeresen és boldogan, megtalálhatod ideális társadat.
Soha ne hidd el, ha valaki az ellenkezőjét állítja.
Egyedül tőled függ.
És attól, hogy mennyire engeded át az irányítást a szívedben lévő isteni Fénynek...

A meditációról


A meditáció a megértett információkat változtatja tapasztalattá. Az első szinten az a célja, hogy lenyugtassa a tudatot és egy helyen tartsa. Ez teret hoz létre a tapasztaló és annak tapasztalatai között, lehetővé téve a bölcseknek, hogy az élet komédiáiban válasszanak szerepet maguknak, és elkerüljék a tragédiáit. Ezt a védelmező távolságot leggyakrabban a lélegzés tudatosításán keresztül vagy egy buddhaformára való összpontosítással érjük el.Ezt a meditációt szanszkritül Samatának, tibetiül Sinének hívják. Aki meg tudja tartani ezt a tudatállapotot meditációjának "laboratóriumi" körülményei között, fokozatosan megvalósítja majd ezt a mindennapi életben is. Ez az első lépés a fejlődésünk útján és egyben a szükséges alapja a felismerés megszerzésének, és a későbbi, bonyolultabb gyakorlatoknak.

A 4 elem harmóniája



A négy elem harmóniája,azaz az Ősi ritmus


Az életünk elemek kölcsönhatásában valósul meg. A környezetünk négy alapeleme a föld (a stabilitás,biztonság),a víz (termékenyítő érzelmi energiák),a tűz (aktivitás ,tetterő,életerő,élni akarás) valamint a levegő elem (kommunikáció,információk terjedése).

A tiszta étel


 Az ember számára háromfajta ismeret elengethetetlenül szükséges :

-a fizikai test ismerete
-a vallási vagy erkölcsi kötelességek,illetve alapelvek ismerete
-a lélek ismerete

 A test fenntartásán keresztül ismerhetjük meg a jó egészség megőrzésének módját. Bármilyen fejlődést kívánnánk elérni, legyen az szellemi, fizikai, vallási, vagy erkölcsi, e célt csak jó egészséggel áll módunkban megvalósítani. Guru Arjan mondja : „Tested és tudatod egészségét úgy tekintsd,mint ami képessé tesz arra, hogy Isten lótuszlábainak lenyomatát viselhesd,és ismételhesd nevét.”


Létfontosságú tápanyagok


A négy fő elem

Négy étel-, illetve tápanyagcsoport van, amelyek elengedhetetlenek az egészséges élethez és hozzásegítenek ahhoz, hogy hosszabb és egészségesebb életet élhessünk. 

Miért együnk zöldséget?


A zöldségeknek központi helyetkell elfoglalniuk a lúgosító étrendben.




Valamennyi étkezésünknek túlnyomórészt zöldségekből kell állnia: ezekből kell a legtöbbnek lennie a tányérunkon. Nagyon fontos, hogy friss zöldségeket fogyasszunk, az a legjobb, ha bio termesztésűek.

Életmód-Egészség

A világon kevés olyan dolog van ami mondhatni- minden embert érdekel- ez pedig az egészség. Az egészségbe  beletartozik a testi,a lelki és a szociális jólét is.


Ha elmegyünk orvosi vizsgálatokra és a műszerekkel nem jeleznek problémát,akkor ez még nem jelenti azt,hogy egészségesek vagyunk.Ahhoz hogy egészségesknek tekintsük magunkat,több tényezőnek kell együtt lennie. Manapság mindenki észlelheti az emberek egészségi állapotának romlását,így mindannyian találkoztunk már fiatal daganatos betegekkel,allergiással,aszmással,ízületi vagy gerincsérv betegségben vagy egyéb immunbetegségben szenvedővel.

A fiatalos lendületet,életerőnket,egészségünket hogyan és mivel őrizhetjük meg?A hosszantaró egészség megtartása nem könnyű feladat de nem lehetetlen.

Tarot

 A tarot egyre népszerűbbé válik.  Növekvő népszerűsége egyúttal hűen tükrözi az emberek fokozódó vágyát arra, hogy kutassák és megtalálják életük értelmét.



A TAROT KÁRTYA

Ji-King

 Carl Gustav Jung kétségkívül sokat tett azért, hogy a Ji King ismertté váljon Európában. Az ő tanácsára, és Richard Wilhelm, majd annak halála után fia, Helmut Wilhelm ellenőrzése alatt ültette át angol nyelvre - Wilhelm fordítása alapján - a könyvet egyik tanítványa, Cary F. Baynes. Az 1951-ben kiadott műhöz Jung nagyszabású bevezetőt írt, melyben elméleti fejtegetésbe bocsátkozik az általa megalkotott szinkronicitás elvről. Jung a Ji Kinget már a Wilhelm-féle fordítás előtt ismerte, s amellett, hogy az archetipusok legcsodálatosabb gyűjteményének tartotta, megfelelő eszközt látott benne ahhoz, hogy a véletlen egybeesések mibenlétét - melyre szinkronicitás elvet alapozta - tanulmányozza általa. Órákat töltött azzal, hogy a jóspálcikákat kínai módra manipulálva meditáljon az ítéletek jelentése fölött, s mély benyomást tettek rá az ősi jóskönyv frappáns válaszai. Jung a Ji Kinget a kínai kultúra "spirituszának" tartotta. Hitte, hogy a könyv "élő valóságának" megtapasztalásával a nyugati ember a keleti szellem puszta csodálójából vagy kritikus szemlélőjéből annak résztvevőjévé válhat.

Orákolumok


Asztrológia,Ji-King,Tarot



Mi az asztrológia?



Az asztrológia egy olyan tapasztalati tudomány, amely a csillagos égbolt jelzéseiből a földi élet körülményeire, elsősorban az egyes emberek adottságaira és életsorsára vonatkozóan olvas ki utalásokat, előrejelzéseket.
Az asztrológia, ezoterikus, titkos tudomány, nem jósol, mint azt sokan hiszik, hanem prognosztizál.

A kettő közötti, különbség az, hogy míg a jósok saját megérzéseket, meglátásaikat tolmácsolják, addig az asztrológia számított, reális alapokon nyugvó tudomány. Míg két jós egymásnak ellentmondó jóslatot is adhat, két asztrológus ugyan azt a horoszkópot nézve, ugyan olyan következtetésekre kell, hogy jusson. 
Az asztrológia, már az ókori Egyiptomban is irányt mutatott az embereknek. Magas szintű kultúrájukban már foglalkoztak asztrológiával is.

Mire is való az asztrológia?

A 4 személyiségtípus



Az életben az egyik legfontosabb dolog megérteni azt, hogy kik vagyunk, megtanulni kifejezni magunkat és kommunikálni másokkal.

Alapvetően négyféle személyiségtípus létezik, mindegyiknek megvannak az erősségei és gyengeségei. Ha megértjük az ezek közötti különbséget és felismerjük, hogy melyik jellemző ránk, akkor jobban értjük majd a cselekedeteink és a környezetünk viselkedése mögötti indítékokat, ami átértékeli az emberekkel való kapcsolatainkat. Megvizsgálhatjuk mindegyik típus természetes jellemvonásait, erősségeit és gyengeségeit, valamint azt, hogy ránk melyik típus illik.

Miért kell megbocsátanunk?

Már tudományos vizsgálatok is bizonyították hogy milyen fiziológiai hatásai vannak negatív és pozitív érzelmeinknek.

A gondolat teremtő ereje


 A saját nyugtalanságot az auránkba bevonzott rossz, alantas gondolatok okozzák, először fizikailag remegést, vibrálást okozva. Ennek az az oka, hogy a testben lévő sejtek átveszik az érzelmileg éppen átélt gondolat frekvenciáját.

A gondolatok adott frekvencián rezgő, saját, bár néha korlátozott mértékű tudatossággal rendelkező élő formák. Minden gondolat megfeleltethető ezáltal egy adott színárnyalatnak is, frekvenciája által. Az aurában fellelhető színárnyalatok alapján így láthatóvá válik az ember pillanatnyi gondolatisága illetve teljes múltja, karmikus kötődései, felvett személyiségének milyensége. Az élethez szükséges éltető, építő, pozitív rezgések megtalálhatók az egyes szervekben is, így mindenki fellelheti magában többek között akár a szeretet, a bátorság, az öröm vagy például a gyengédség energiáját is, amennyiben szervei egészségesek.

A vonzás hatalma

"Amikor semmi sem sikerül, hiába próbálkozunk egy apró kis jobb érzés létrehozásával, akkor itt van valami, ami eszünkbe juthat.

A lélekben szelídség, nyájasság, kedvesség található, férfiakban és nőkben egyaránt. Ez az uralkodó érzésünk, még akkor is, ha kifelé agresszívnek, gyengének, szegénynek vagy milliomosnak látszunk. A kedvesség nem függ össze a jellemzőinkkel. Hozzánk van köze.



A szív ébredése



Szívünk alapállapota az ok nélküli öröm állapota. Ebben az állapotban nincsenek félelmek, nincsenek gátlások, nincsenek elvárások, nincs megfelelni akarás, nincs érzelmi függőség, nincs önzés. Nincs múlt, nincs jövő. Csak a jelen, a most létezik, ami mindig tökéletes, bármi történjen is éppen. 

Az örömteli élet receptje


Abraham 10 tanácsa, melyek segítenek, hogy jobban érezd magad – a saját megjegyzéseimmel fűszerezve.




Egyszer Jerry  azt a kérdést tette fel Abrahamnak:

„Ha ti lennétek a „lángoló csipkebokor” :) , és én szeretnék a népem számára eligazítást kérni, milyen „tízparancsolatot” tudnátok adni?”


Amire azt válaszolta:


2013. július 25., csütörtök

Gyógyító energiák hazánkban



Dobogókő

Az úgynevezett erõhelyeken intenzívebben tapasztalhatjuk meg az életenergiákat. Itt magasabb rezgésû és tiszta energiák vannak jelen, ezért az itt töltött idõ lelket emelõ, testi bajoknak enyhülést hozó.
Magyarországon is számos ilyen különleges hely van. Régebben úgy tartották, hogy az erőhelyek titka abban rejlik, hogy itt az ég és a föld összeér. Az ezoterikus magyarázók ma azt vallják, ezeken a pontokon találkozhatunk a legtisztább és legnagyobb, azaz az isteni energiákkal.

Hol az én erőhelyem?

Mit üzennek nekünk az életünkben felmerülő konfliktusok?




Ha konfliktusokkal, nehézségekkel találjuk szembe magunkat, ez azt jelenti, hogy az univerzum valamire fel akarja hívni a figyelmünket.. Mintha csak azt mondaná: "Van itt valami, amire rá kell jönnöd, valami olyasmi, amin változtatnod kell!" Ha figyelsz az apró jelekre is, rá fogsz jönni, miről van szó; ha nem, konfliktusaid elmélyülnek, és egészen addig nem oldódnak meg, amíg meg nem érted az üzenetet, Ha tudod, hogy minden gondod, bajod jelentkezésével az univerzum figyelmeztet valamire, gyors haladást fogsz elérni az önismeretedben. 

2013. június 22., szombat

Tudatos lények vagyunk, amit hasznunkra is fordíthatunk.

A tudatos elme olyan, mint a halászok hálója. Az érzékszervek segítségével begyűjti, kihalássza az információkat, különféle elképzeléseket, hiedelmeket és ítéleteket alakít ki belőlük, azután pedig elraktározza őket a tudatalatti elmében. Minden dolog, amelyet az érzékeinkkel megfigyelünk, valamint az összes gondolat és érzés, amit a megfigyeléseink eredményeképpen megtapasztalunk, tudatosságunk felszíne alatt, tudatalatti elmében raktározódik el.

2013. június 3., hétfő

..az első lépés


Légy nyitott a változásra!















"Légy Te magad a változás, amit látni kívánsz a világban!" - Gandhi

Változást akarsz látni a világban? Kezdd önmagaddal! - mondja Gandhi is, de vajon hogyan valósítható meg ez személyes szinten, és mikor tesszük meg az első lépést? Mi kell ahhoz, hogy elinduljunk a változás útján?

Érezz együtt önmagaddal

Valójában kinek és miért fontos a megbocsátás

Harc az energiáért

Mit választasz, a múlt emlékeit vagy a jövő lehetőságeit?

Reggeli frekvenciaemelő gyakorlat

Összhang

Gondolat,érzés,érzelem,szándék

Népszerű bejegyzések

Önismereti és pszichológiai tesztek

Feliratkozom a Hírlevélre (Részletes adatvédelmi szabályzat a főoldal menüjében található)

Szeretnék elsőként értesülni a legfrissebb bejegyzésekről és aktuális eseményekről. Ezzel a feliratkozással elfogadom az adatvédelmi szabályzatban foglaltakat.

* indicates required